A láthatatlanság egy olyan tulajdonság, amivel vagy rendelkezik valaki vagy nem. Ha valaki nem rendelkezik vele azt látjuk, viszont ha valaki rendelkezik vele azt nem látjuk. Ennek az egésznek pont ez a lényege.

Ez alapján pedig két csoportra oszthatunk mindent: láthatóra és láthatatlanra. Vannak emberek, akik láthatatlanná tudnak tenni dolgokat. Ilyenek a bűvészek, akik például nyulakat tudnak láthatatlanná tenni, de ilyenek a politikusok is, akik az adót tudják láthatatlanná tenni. A kettő közül az utóbbi trükk okoz nagyobb felháborodást. 

A láthatatlanság egyébként igen rejtélyes és megfejtésén már a tudósok is dolgoznak, leginkább azért, hogy láthatatlanná tegyék az embereket, mint a filmekben. Bár fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a világon már most is vannak láthatatlan emberek.

Láthatatlan embernek lenni jó, mert meg lehet lesni a nőket fürdés közben, vagy könnyebbé teszi a lopást is, illetve a bújócskában is hatalmas sikereket lehet elérni akkor, ha valaki láthatatlan. 
Persze ezenkívül ennek a jelenségnek hátrányai is vannak, hiszen ha valaki láthatatlan mindig beírják hiányzónak az iskolában na meg a szex is egész érdekes. De hát ez van.

A láthatatlanság jelensége egyébként már blogunkat is elérte, ugyanis a szerkesztőségünkből páran eltűntek, aminek eredményeképpen pedig a gyakori kérdések rovatunk és a nap képe rovatunk is eltűnt. A mai napig értetlenül állunk ezen tények előtt és meg kell mondanom, hogy igazán be vagyunk fosva.

A fenti képen Tom Cruise (balra) és David Beckham (középen) találkozása látható a leghíresebb magyar láthatatlan emberrel, Szabó Józseffel (jobbra).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://enaztantudom.blog.hu/api/trackback/id/tr563289708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása