2011.10.20. - A nap szava: hajó by Csabi87

A hajó egy vízi közlekedésre alkalmas, ember, robot vagy bodobács bogarak által gyártott termék. Az előállítása igen magas ezért nem lehet csak úgy akárkinek hajója, ebből következően tehát hajója csak azoknak van, akiknek sok pénzük van vagy pedig lopnak. Bár e kettő ugye nem zárja ki egymást.

A hajót még régen találták fel, de nem az ősemberek, hanem az ókoremberek. Az ókoremberek mindig vízpartra, tengerpartra települtek, de egy idő után a tökök tele volt azzal, hogy ide-oda úszkáltak egy más városai között, főleg már csak azért is, mert az angolnák gyakorta megcsiklandozták az ókor embereinek nemi szervét, persze mondanom se kell, hogy azért volt, aki élvezte ezt. 

Így hát úgy döntöttek, hogy feltalálják a hajót, amihez különösen okosnak kellett lenni, hiszen mint tudjuk, ami a vízben van az elsüllyedhet és ez alól szinte csak a kacsák a kivételek. Nagy erőfeszítések és sok vízi hulla után azonban egyszer csak feltalálták a hajót és innentől kezdve az emberek igazán vidámak voltak.

A hajónak természetesen sok fajtája létezik, mivel vannak például a tutajok, a csónakok, a kenuk, a kajakok, a kalózhajók és a döglött tehénbe csimpaszkodva is elég messzire el lehet jutni.

Ahogy egyébként telt múlt az idő és az emberek egyre modernebbek lettek, úgy lettek egyre modernebbek a hajók is. Bizony. Egy kis idő elteltével már nem fából készültek ezek a nagy szállító eszközök, hanem vasból, vagy papírból. 

A leghíresebb hajó egyébként a Titanic, aminek a haláláról még film is készült.

A hajókat több mindenre is lehet egyébként alkalmazni, hiszen lehet vele embereket és juhokat szállítani, de áruszállításra, sőt faszállításra is kiválóan alkalmas eszköz. Olykor-olykor a halak és a tengerkutatók legnagyobb örömére még olajat is szállítanak a hajókkal, már csak azért, mert ez elég biztonságos és semmi baj nem történhet belőle. Még Új-Zélandon sem.

A hajót egyébként egy hajós kapitány vezeti, akinek nagyon kell értenie a kormánykerékhez meg a tengeráramlatokhoz és még úsznia is tudni kell. A hajós kapitányok egyébként indokolt esetben lehetnek kalózok is, bár az ilyen hajókat terrorista hajóknak szokás nevezni.

Végül pedig egy fontos dolgot még meg kell említenünk, ugyanis a hajón könnyen lehetünk tengeribetegek ebben az esetben csak akkor szálljunk fel egy hajóra, ha még a gyárban van, vagy éppen kikötött.

A képen látható hajó éppen pihen.

A bejegyzés trackback címe:

https://enaztantudom.blog.hu/api/trackback/id/tr283303221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása