Jelentjük még élünk (kivéve idősebb McGregor bácsit, a gyászrovat szerkesztőnket, - Isten nyugosztalja szegényt - aki azért ettől függetlenül szellemíróként tovább dolgozik köreinkben, ezentúl a népszerű szamizdat formájában terjesztett vicclapunk hasábjaira ír majd szellemesebbnél szellemesebb sületlenségeket.)

Hosszú ideje nem került már ki poszt a blogra, de mi ezt aljas módon azzal magyarázzuk, hogy biztos az index rontott el valamit, vagy az origo, tudjuk is mi, hogy hova tartozik a blog.hu.
A másik ok pedig, a sztrájk, ami a szerkesztőségben is felütötte a fejét, miután megtanultuk leírni a szót. Minket is sújtanak az adóemelések - az ebadó miatt sajnos el kellett altatnunk a kis Totyót, szerkesztőségünk medveölőjét, mondjuk mivel úgysincs erre a medve ezt könnyen megtudtuk tenni - csak este mindig felkel és ugat.
A felsőoktatási megszorításokkal sem értünk egyet, bár azt a törvényt még nem is olvastuk, de szerkesztőségünkben sok a kuruc, így úgy gondoljuk érthető részünkről ez a magatartás.
Na meg persze a válság sincs túl jó hatással ránk, a főszerkesztőnk már nem tud mit ellopni a szerkesztőségből. Sajnos mi sem.

Viszont a blog nem vész el és igazából át sem alakul, csak úgy véltük a cím elég színvonalas és mókás, de visszaolvasva már mi sem röhögtünk rajta.

A blog örökké élni fog, ahogy azt a blog szabályzatban is feltüntettük, vagy de legalábbis akartuk, csak az nap este elég sokat ittunk.

Akik eddig is jártak a blogra azoknak köszönjük a türelmet, a kitartást, bár pénzt is küldhetnének.
Akik meg eddig se jártak a blogra azoknak meg azt üzenjük, hogy... de inkább mégse, úgyse jut el hozzájuk.
Akik meg most vannak először a blogon, azoknak üzenjük, hogy többet járjanak erre, mert úgyis hideg van és más értelmes úgysincs a neten.

Még jelentkezünk.

Az enaztantudom.blog.hu szerkesztősége, kivéve a Józsit

A fenti szövegben olvasható vélemények nem egyeznek a szerkesztőség véleményével.

A Józsi

A mellékelt képen az látható, hogy ha valaki rendetlen, akkor rendetlenséget hagy.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://enaztantudom.blog.hu/api/trackback/id/tr13421724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása