A kapálás is a házimunkák közé tartozik. Egy a házon kívül végzett főként kerttel, udvarral vagy földterülettel összefüggésben álló munkafolyamat. Kétkezi munkáról lévén szó az elvégzése fárasztó, de legalább nem tunyulunk el közben.
 
A kapálás már évezredek óta létező cselekvéssorozat. Annak idején a földesurak a földre kilépve szomorúan vették észre, hogy kezd mindent benőni a gaz meg a paré, ezért úgy döntöttek tenni kell ez ellen valami hatásosat. Az akkori brit tudósok el is kezdtek gondolkozni az ötleten, ám végül még sem ők, hanem gepida ősöktől származó öregasszonyok találták fel a kapát, tyúkvágás közben. 
 
A kapa egy nyéllel ellátott kerti szerzám, talán az egyik legismertebb, de budapesti olvasóink kedvéért a bejegyzésben valahol látható egy kép a kapáról.
 
A kapálás elengedhetetlen kelléke tehát a kapa, ezt jobb minél inkább tudasósítani magunkban, hiszen kapa nélkül elkezdeni a kapálást felettébb kínos, főleg akkor, ha a szomszéd is észrevette mit tettünk. A szégyen hónapokig rajtunk marad és az egész környék rajtunk fog nevetni.
 
Ám de viszont, és azonban mielőtt neki kezdünk a kapálásnak nagyon fontos, hogy kiválasszuk a megkapálni kívánt területet. Mint már említettük, a kapálást a gyomnövények, gazok és parék kiírtása végett találták fel, azért a kapálást célszerű olyan földterületen elvégezni, ahol ezek valamelyike (vagy mind az összes) megtalálható.
 
Miután pedig megtaláltuk a megfelelő helyszínt a kapát vállunkra vetve el is indulhatunk az irányába, hogy aztán izzadságos munkával megtisztítsuk a területet a felesleges növény hadtól. 
 
A kapálás elsőre igen egyszerűnek és könnyűnek látszó munkafolyamat, viszont tudnunk kell, hogy azért mégsem az. Hiszen jó kapálónak születni kell, megtanulni tulajdonképpen igen nehéz. Ennek ellenére blogunk most mégis kísérletet tesz arra, hogy leírja, hogyan is zajlik ez a folyamat.
A kapát mind a két kezünkkel fogni kell, más különben instabil lehet, ami által csak kisebb sebzést ejtünk a gyomnövényeken, ergo ki sem kapáljuk azt. Fontos, hogy a nyelét fogjuk a kapának, ne pedig a vasrészt, mert úgy mit sem ér az egész. A vas részt apró nyomó mozdulattal húzgáljuk magunk felé, ezáltal elvágva a növények szárát a gyökerüktől. 
 
A megkapált területet szebbé és esztétikusabbá tehetjük egy gereblye segítségével, viszont azt, hogy hogyan is kell használni a gereblyét egy másik alkalommal tanuljuk meg.
 
A kapálás után egyébként célszerű gyors fürdőt vennünk, hiszen az izzadás következtében büdös görények lehetünk, ami nem vet ránk jó fényt párunk, anyánk, apánk, szomszédunk, gyerekeink, vagy a kutya előtt sem.

"Amelyik kutya ugat, az nem néma!" - Tóth András, sintér.

2011.10.13. - Híres mondatok by Csabi87

"A tököm ki van már azzal, hogy mindenki a frankot szidja!" - Frank Tamás, autószerelő.

A kengeru egy igazán különleges állat, szatyorral a hasán. Ez a szatyor sok féle célt szolgál, bár első sorban a kiskengurukat tartják benne, de olykor-olykor elemózsiát, talált aprópénzt, koalákat és szökött fegyenceket is elrejtenek benne.
 
A kenguru azonban mindezek ellenére egy igen jól nevelt és barátságos állat, legalábbis az állatkertekben így látszik. Szeret enni, inni, aludni és habár nem szeret, de kakilni is szokott. Kedvenc tápláléka a különféle gyümölcs és zöldségtálak, saláták, amelyeket bármikor hajlandó jóízűen elfogyasztani. Inni leginkább vizet szokott, de nem ritka az ausztriai (egyesek szerint osztrák) söröket fogyasztó, úgynevezett részeges kenguru sem. Vagy mégis?
 
El is érkeztünk bejegyzésünk azon részéhez, ahol is kiderül, hogy a kenguru valójában Ausztriából származik. Ebben az országban ugyanis vadon élnek és halnak, és az erdőkben, pusztákon és az esetlegesen előforduló rock és punk rendezvényeken töltik mindennapjaikat. Bizony, ez utóbbi is igaz rájuk, mivel a kenguru az egyik legjobban pogozó állat. 
Ezzel kapcsolatban egyébként szerkesztőségünk meg is kereste az Alvin és a mókusok frontemberét, akinek elfelejtettük a nevét, az interneten pedig így hirtelen nem sikerült megtalálnunk. Az ismeretlen nevű frontember azonban jó kedélyűen nyilatkozott Tonyónak, a brazil vendégmunkásunknak, aki mondjuk egy szót sem értett az egészből, de volt nála diktafon.
 
"Az van, hogy nem tudok a pogózó kengurukról sok mindent mondani, sajnálom. Bár tény, hogy én sok mindent láttam, sőt egyszer az is megesett velem, hogy valaki dróton rángatott. Máig se értem. Azt viszont mindenképpen el tudom mondani, hogy a Tolerancia Földjén voltunk fellépni, amikor azt hittük, hogy egy Kelet-Európai szuperhős van a rajongók között. Nagyon durván pogózott, csak úgy ütötte és lökte a többieket, nagyon szarul érintett minket, mert hát mi ilyenkor szoktunk sírni. Aztán vettük észre, hogy a kurva élet, ez egy kenguru. Próbáltunk úgy tenni, mintha mi se történt volna, sőt egy adandó másodpercben azt is megdumáltuk, hogy a végén majd meghajlunk. Csoda, hogy nem történt nagyobb gond. Viszont a történtek ellenére én még tükörbe tudok nézni."
 
A média egyébként elég visszhangos volt ettől a történettől, sőt a rajongók is követelik, hogy a zenekar neve változzon az Alvin és a kengurukra, mert az incidens következtében eggyel több kenguru rajong a csapatért, mint mókus.
 
Végül pedig mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a kenguruk otthoni tartásra teljesen alkalmatlanok, mivel nagyon sokat ugra-bugrálnak és leverik a cserepes növényeket, illetve nagyon könnyen összetűzésbe keveredhetünk az állatvédőkkel is, ha egy óvatlan pillanatban rálépünk a kenguru hosszú, hurkás farkára.
 
A fenti képen jól látszik, hogy a kicsi kenguruk, leginkább anyjuk segge mögött érzik biztonságban magukat. 

2011.10.11. - A fenevad by Csabi87

"Nem minden devizahitel, ami euró." - svájci közmondás.

A számháború egy, a neve ellenére meglehetősen békés játék, a katonáskodásra vágyó fiatalok igényeinek kielégítése végett. Ennek ellenére a pacifista szülők megrögzötten ellenzik ezt a játékot és legszívesebben keresztre feszítenék és meghámoznák azt aki találta. Pedig egy valóban békés és szerethető játékról van szó.
 
A játékhoz minimum sok, de inkább több kis pajtás, játékostárs szükségeltetik. A játékosok két csapatba állnak, lehetőleg úgy, hogy a csapatok létszáma ugyanannyi főből álljon, mert más különben az köcsögség. Miután pedig kettéosztódtak a homlukakra kell helyezni a játék lényegét képező számozott táblácskákat. 
 
Célszerű hogy a két csapat különszínű táblácskát használjon, mert más különben lófaszt sem ér az egész. A játék úgy a legjobb, ha legalább négyjegyű számokat használunk, vagy olyanokat, amiket mások nem is ismernek.
 
A játék során szükségünk lesz még egy terep helyszínre is. A kiválasztás során ideiális helyszín lehet a kert körüli környezet, a szeméttelep, a még használatban lévő temető, vagy akár az erdő is. Persze minedegyik helyszínnek meg vannak a hátrányai és az előnyei is. Hiszen az erdőben a játékosok könnyen telemehetnek kullancsokkal, ami pedig halált is okozhat, ha például zongoracipelés közben pottyan a fejünkre. De hát veszély nélkül nincs élet. 
 
Miután meg van a helyszín és a játékosok fejének elülső részére is felkerültek a számokat jelző számozott táblák máris kezdődhet a játék. A játékosoknak a szélrózsa minden irányába kell szétszéledniük és elbújniuk a másik csapat kis köcsög tagjai elől.
 
A vadászat pedig ezzel meg is kezdődik. A kis suttyóknak a terepen kell kommandózniuk és ellenfelüket a homlokán található szám hangos beordításával, vagy gépkarabéllyal tudják "kivégezni".
Aki meghallja a fején lévő számot ki esett a játékból és majd jól körbe röhögik azok, akik később estek ki. 
 
A játék egészen tart, amíg az egyik csapat tagjai el nem fogytak, vagy amíg anyu és apu azt nem mondja, hogy "Elég legyen ebből a hülyeségből!"
 
Ha valaki már nagyon sokat játszott számháborút, és egy picit már kezd a töke is ki lenni, akkor egy-két apró trükkel könnyedén fel lehet dobni a játékot. Nézzük mik is ezek az apró ám, de annál jobb trükkök.
 
1. A medve csapdák, taposóaknák
 
A játékot meg lehet bolondítani és élethűbbé lehet tenni egy-két speciális eszköz segítségével. Ezeket az eszközöket viszont már a játék megkezdése előtt el kell helyezni a játékra szánt területen. Ilyen kis eszközök lehetnek a medvecsapdák, tehetősebbek esetében a hadászati célokra is használt taposóaknák, de az esetlegesen előforduló pocsolyákba vezetett áram is nagyszerű lehet.
 
2. Számok helyett valami más
 
A táblára írt számok helyett dolgozhatunk valami egyedi feliratozással is. Számítástechnikusoknak például ajánljuk azt megoldást, melynek során kettes számrendszerbeli számok kerülnek fel a táblára, viszont bekiabálni már 10-es számrendszerbeli megfelelőjüket kell. 
Kiváló változtatás lehet, ha számok helyett állat neveket, vagy pornószínésznők nevét írjuk a homlokunkra, bár utóbbi esetében a kiejtés nem mindig egyértelmű.
Ezen kívül természetesen színeket is írhatunk a homlokunkon lévő táblára, sőt akár különböző ételeket kenhetünk rá, aminek bekiabálásakor még az étvágyunk is megjöhet.
 
3. Vadászidény kellős közepén
 
Amennyiben erdei helyszín mellett tesszük le a voksunkat érdemes a játékot, már csak az izgalom kedvéért is, a vadászidényre időzíteni. Ez esetben mindenképpen kerüljük az éles, világító színeket. Ez a módszer már csak azért is jó, mert a csapatokat a közelben lévő vadászok is segítik a mielőbbi győzelem érdekében.
 
A fenti képen Hunvald György éppen azt meséli a Music Television mikrofonjának, hogy ő is szeret nagy számokkal háborúzni, de abból mondjuk már volt baj. 

2011.10.09. - Jameson baba by Csabi87

"Minél messzebb távolodsz egy elefánttól, az annál kisebb lesz. Ha mégsem, akkor feléd tart." - zimbabwe-i bölcsesség.

A blog szerkesztősége olvasói nyomás hatására úgy döntött, hogy belevág a Ki mit nem tud? című vetélkedőbe. Rengeteg levelet kaptunk azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen kaliberű blognak mindenképpen lépnie kell valamit és kutatnia kell azokat, akik nem tehetségesek. Mindent összevetve úgy döntöttünk, hogy megrendezzük a 2011-es Ki mit nem tud? című vetélkedőt.
 
A játék menete igen egyszerű lesz, ugyanis a pályamunkákat a blog e-mail címére a enaztantudom@gmail.com e-mail címre várjuk, a tárgy részbe a nevezők pedig mindenképpen azt írják, hogy: Én aztán nem tudom.
A pont nem kell, az csak a mondat végét jelzi.
 
E-mailben kell tehát elküldeni azokat a videókat, képeket, hangfelvételeket és akármiket, amelyen látható, hallható vagy akár érezhető az, hogy a pályamunkát beküldő egyed, mit nem tud.
 
A játék 4 héten keresztül tart, addig kell beküldeni a megadott e-mail címre, a megadott pályamunkákat. 
 
A vetélkedőről eleddig csak törzsolvasóinkat értesítettük, akik már elküldték számunkra azokat a dolgokat, amikből kiderül, hogy mit nem tudnak. 
Ezekből szeretnénk most közzétenni néhányat. Tény, hogy a mezőny már ezen kis listából is jól láthatóan erősre sikeredett, de ez ne szegje senkinek a kedvét! Mutassa meg Ön is, hogy mit nem tud!!!
 
Az eddig beérkezett pálya munkák.
 
Éder Krisztián nevű törzs olvasónk, azaz "csakkétbetű", egy videót küldött nekünk, a mellékelt üzenetben pedig leírta (egy magyar - szleng szótár segítségével), hogy a videón egész gyorsan észrevehetjük, hogy ő nem tud énekelni, sőt a jó ízlésről sem tud semmit. Íme hát a videó, figyelem csak erős idegzetűeknek:
 
 
David_Beken nicknevű olvasónk is küldött egy videót, amelyen jól láthatjuk, hogy ő bizony nem tud 11-est rúgni.
 
 
A Fidesz frakció csapatként nevezett a vetélkedőre, ők az Alkotmányt küldték el pályamunkaként, ami jól példázza, hogy ők aztán semmit nem tudnak.
 
Végül pedig mindenképpen említést kell tennünk Miska bácsiről, aki nem tud a kalapjából nyulat elő varázsolni.
 

2011.10.07. - Rossz kutya by Csabi87

"Mindég néz szét, mielőtt átmész a zebrán! Már csak a dögevők miatt is." - etióp bölcsesség.

A levélhullás egy a tél közeledtét, az ősz itt létét jelző biológiai folyamat, amely leginkább fákkal, bokrokkal, rekettyésekkel övezett területeken jellemző. Ennek ellenére lehullott levelekkel találkozhatunk famentes területen is, köszönhetően a kétbalkezes postásoknak.
 
A levélhullás több okból is bekövetkezhet ám. Az egyik és legjellemzőbb ok, az hogy a lombhullató növények érezve a hideget közös megegyezés alapján a leveleik lehullajtásáról döntenek. Ebbe a folyamatba egyébként az esetek egy részében a szél segítségét is kérik, de üzbég marhapásztorok fákat rázó öregasszonyokat is megfigyeltek már. Ez utóbbi jelenség egyébként hazánkba is begyűrűzött a válsággal együtt. 
Száguldó riporterünk, a volt Forma-1-es versenyző, Baumgartner Zsolt az utcán járva kérdezte a járókelőket a farázásról.
 
"Hát én csak a seggemet rázom, azt is a tiesztóra!" - Angelika (23)
"A farázasa elég fárasztó folyamat, de szükséges, mert így hamarabb leérnek a falevelek, de hát hiába mondom ezt magának, maga nem az a farázó fajta" - Jolán (73)
"A fa nem ráz... csak az a két lyuk a falba, ha belenyúúsz!" - Béla (51)
"Gügügágá!" - Simonka (2)
 

Mivel a kapott válaszokkal semmit nem értünk el, ezért Szijjártó Pétert próbáltuk meg elérni, aki éppen teremfocizott, ezért nem állt szerkesztőségünk rendelkezésére, de azt azért mindenképpen leszögezte, hogy az adó emelésre szükség van és cáfolta azokat az értesüléseket, hogy ez bárkinek is rossz lenne, majd rúgott egy kapufát.
 
Szerkesztőségünk ezért úgy döntött önmaga jár utána ennek a témának.
 
Mint rájöttünk a levélhullás egy ígyis-úgyis bekövetkező esemény. A mókusok már többször felemelték szavukat ellene, de mindezideáig nem történt semmi előrelépés az ügyben. Ezek az édes kisállatok leginkább arra hivatkoznak, hogy a fenyő szúr és egyékbént is jobban szeretik a tölgyet, úgy hogy ne hulljon le a levele.
 
A levélhullás mint olyan egyébként szép is lehet, főleg a nagy erdőkben, ahova aztán kimehetünk és rúgdoshatjuk a faleveleket, vigyázva, hogy a közelben lévő vaddisznókat még csak véletlenül se bosszantsuk fel.
 
Ellenben a városi levélhullás már sokkal gusztustalanabb is lehet, mivel ha nem takarítják el, az őszi esőzések katasztrófálissá tehetik a helyzetet, az által, hogy jól megrohasszák a leveleket, ami ront a város összképén meg amúgy is felettébb gusztustalan.
 
A levélhullás elleni védekézés szimbóluma egyébként a gereblye. 
 
Végül pedig egy fontos tény, amelyik levél nem hullik, az hazudik.
 
A mellékelt képen jól látszik, hogy még Micimackó és barátai is nagyon szeretik a levélhullást, Tigrisnek még a farka is feláll.

2011.10.05. - Parti fotó by Csabi87

2011.10.05. - Híres mondatok by Csabi87

"Minél nagyobb, az anál jobb!" - Michelle Wild.

Köszönhetően legutóbbi játékunk hatalmas sikerének (a Szonda-Ipsos felmérései szerint a még meg nem született emberek 89% játszott velünk meg egy kecske), újabb nyereményjátékra invitáljuk Önöket!
 
Természetesen ezúttal a tét már jóval nagyobb, hiszen a szerencsések ezúttal egy álomutazást nyerhetnek, még hozzá egy kiskacsás ágynemű huzattal kiegészítve.
 
Mivel most már főleg nem babra megy a játék ezért feladványunkon is nehezítettünk! Ez azonban ne szegje a kedvét senkinek abban, hogy harcba szálljon blogunk pazar nyereményéért.
 
A játékban természetesen nem vehetnek részt blogunk munkatársai, a fideszes politikusok és a házsártos birka pásztorok sem. 
A játék helyes válaszait az enaztantudom@gmail.com-ra küldjék, vagy zárt borítékban adják át a postásuknak, ő majd tudni fogja, mi a dolga. 
 
A nyereményjáték nem jöhetett volna létre a Chio Magyarország Kft, a "Basszunk be, de nagyon" borszaküzlet és Dr. Somfalvi Béla nőgyógyász segítsége nélkül. Támogatóinknak ezúton is köszönjük a hozzájárulásokat, főleg Bélának. A Chio Magyarország Kft.-nek pedig üzenjük, hogy finom volt a csipsz, bár picit fosatott a lime-os. 
 
Most pedig következzen hát képfeladványunk!
 
Hol van a kakukktojás?
 

2011.10.03. - Teve támadás by Csabi87

2011.10.03. - Híres mondatok by Csabi87

"Sört ide, bort ide, Te szép barna lány!" - Stohl András találkozása Beyoncé-val.

2011.10.02. - Heti könyvsikerek by Csabi87

Gyurcsány Ferenc: A sikeres politikus 10 titka
Éder Krisztián: A minőségi zenéről
Sebeők János: Tömegnövelés haladóknak
Bernie Ecclestone: Legyél Te is nőideál!
Tiger Woods: A hűségről, avagy egy lyuk nem lyuk
Britney Spears: Sej-HAJ
Kristen Stewart: A színészetről - nem komolyan
Lady Gaga: A kukim
Gáspár Győző: Dikk' mán!
Hugh Laurie: A kis bice-bóca

2011.10.01. - Justin Beanber by Csabi87

2011.10.01. - Híres mondatok by Csabi87

"Meghalt Mátyás, oda az akciós csirke farhát!" - Bözsi néni, 1490.

A portörlés egy igen unalmas, ám de ugyanakkor fokozottan fontos házimunka. A portörlés segítségével könnyedén megszabadulhatunk az oda nem illő, felesleges és mindent belepő portól.
 
A helyzet az, hogy a tudósok nem találnak magyarázatot arra, hogy a por mégis honnan a csudából származik, ezért hát el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a por volt, van és lesz, de ez ellen védekezhetünk és tulajdonképpen harcba szállhatunk a porról.
 
Mielőtt azonban kitérnénk erre, mindenképpen ejtenünk kell pár szót a porról. A por egy mikroszkópikus élőlény, amely osztódással szaporodik, általában akkor, amikor senki nem látja. Ebből természetesen következik, hogy a por elég prűd és szégyenlős életforma. Leginkább berendezési tárgyakkal táplálkozik, de mindent ellep és mikor ez megtörtént azonnal növekedésbe kezd.
 
A por képes csapatot alkotni és e hatalmas egységet kihasználva az ágyak alá és különféle rejtekhelyekre bebújni, ahol aztán akár évekig is vár a megfelelő alkalomra, hogy csináljon valami nagyon gonoszat. Ezeket a por egységeket a köznyelv porcicának nevezi. Nem nyávognak, vagy ha mégis, akkor orvul megtámadták az igazi macskát, következésképpen a porcicák nem túl etikus jószágok.
 
A pornak egyébként tulajdonképpen nem létezik gyenge pontja, természetesen időlegesen sikereket érhetünk el ellenük, de hosszútávon úgyis a porok győznek, akkor is ha beledöglünk. A por egyébként is tovább él.
 
Most pedig aztán el is érkeztünk mai témánkhoz, ugyanis a por elleni ádász küzdelem egyik legjobb módszere  a portörlés. (Egyes primitív népek előszeretettel alkalmazzák a por elfújását, de az nem jó, mert a por így hamarabb visszajön, mint azt gondolnánk, illetve a por kitakarása szőnyegekkel sem túl kifizetődő megoldás, mert a szőnyeg alatti rejtekben a por csak jobban szaporodik.)
 
Ez a munkafolyamat nem igényel mást, csak egy kezet, egy csapot és egy törlő alkalmatosságot, ami lehet rongy, ruhadarab, például édesanyánk pólója, illetve kézbe illő aranyhörcsög is. 
Miután kiválasztottuk a megfelőle törlő eszközt nyissuk meg a csapot és kezünkkel helyezzük a törlő eszközt a leömlő vízsugárba, egészen addig míg a törlő eszköz jó csucsogós nem lesz. Ezután pedig erőteljes csavaró mozdulattal csavarjuk ki a törlő alkalmatosságot, annyira, hogy az csak nedves legyen. Az aranyhörcsögöt nem muszáj, sőt tilos is csavarni, az úgyis automatikusan kirázza magát, ám tisztában kell lennünk vele, hogy erős igénybevétel esetén a hörcsög sajnos elpusztul (de levesbe még ekkor is kiváló).
 
A következő lépés pedig nem más, mint a porosnak ítélt felületek letörlése, amit egészen addig kell végeznünk, míg a por el nem tűnik. Ügyeljünk arra, hogy mindenképpen minden porosnak ítélt felületet tisztára töröljünk, különben szart sem ér, amit csinálunk.
 
A portörlést legalább hetente egyszer végezzük el, illetve amikor vendégek jönnek mindig. Az alacsony területek törlését a kis gyerekek is eltudják végezni, sőt ők még élvezik is. Az általuk eltört berendezési tárgyak után semmiképpen se adjunk nekik kettőnél több pofont. 
 
A képen látható néni éppen port töröl. Ön szúrná?
süti beállítások módosítása