Mengyelejev egy híres orosz tudós volt, ő találta fel a kémiát, fedezte fel a Flourt és isteni rizottót tudod készíteni egy kis magnézium-szulfát felhasználásával, utóbbival gyakorta hencegett is kedvenc éttermében, ahol sorra pipálta le a főszakácsokat.

Mengyelejev kisbabaként született, de egy idő után megnőtt. Édesanyja már ekkor sejtette, hogy ez a fiú viszi majd valamire. Ez aztán elég hamar meg is történt, ugyanis az ifjú Mengyelejev munkát kapott az egyik helyi McDonaldsban, ahol hamar a hónap dolgozója lett. Mengyelejev hozzá méltóan erre is igen büszke volt, a korabeli klubokban és rizsparókás bálokon általában így igyekezett - ahogy naplójában írta - felszedni a bulákat.

Aztán pár év múlva eljött az áttörés. Mengyelejev éppen otthon főzte ötödik számú kedvenc ételét a brassói apró pecsenyét, amihez már addigra kész volt a cukros kompót, amikor is a semmiből előtörve hirtelen feltalálta a kémiát.
Egy darabig azt hitte, hogy egy marhahús pogácsa van előtte, de később rájött, hogy ez bizony nem az. A kémia feltalálása nagy lépés volt Dmitrij életében. Bár, mint később naplójában írta: "A McDonaldos melóval sokkal jobban lehetett csajozni."

A kémia feltalálása után Mengyelejev lázasan tanulni kezdte azt, de az igazsághoz tartozik, hogy ez nem ment könnyen. Leginkább a periódusos rendszerrel gyűlt meg a baja, egyszer kapott is egy egyest belőle saját magától. Ezt később nagyon bánta, hiszen az nap az anyukája nem adott neki tejbegrízt, pedig az a harmadik számú kedvenc étele volt, természetesen az is cukros alma kompóttal.

Dmitrij, mint ebből is látszik imádta az alma kompótot. Tulajdonképpen függő volt és az édesanyja sehogy sem bírta leszoktatni róla, pedig gyakran rávert az ujjaira fakanállal.

Miután kezdte megunni a kémiát úgy döntött megpróbál valami mást is letenni az asztalra, de csak egy asztal terítőig jutott, bár hozzá kell tenni, hogy az a sárga és piros virágokkal tűzdelt abrosz igazán a szívéhez nőtt, olyan is volt, hogy együtt aludtak.

Mengyelejev aztán idősebb korára ismét a kémia felé fordult, ekkor fedezte fel a Flourt. Mindent megpróbált kihozni belőle, de mind hiába, sikertelensége pedig az életébe került, mint búcsúlevelében írja: "Ez a szar Flour mindenhol ott van... próbáltam kihozni belőle valamit, de nem sikerült... nem vállalhatom a felelősséget érte... tovább nem...PUFF
ui: a rizottó receptjét a mindig jóságos unokaöcsémre Vlagyimir Iljics Uljanovra hagyom."

A fenti kép a "Nagy orosz Mikulás hasonmás" versenyen készült. Mengyelejev közönségdíjat kapott a megmérettetésen, valamint a legkuszább szakáll kategóriában második helyet ért el.

A bejegyzés trackback címe:

https://enaztantudom.blog.hu/api/trackback/id/tr733134930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása