Igaz, hogy a Rohanást a legutóbb picit lehúztam, de gondoltam ha már ilyen csúnyán viselkedtem akkor megnézek még egy Dwayne Johnson filmet, hátha. És végül is tényleg megérte, mert az Emelt fővel egész jó. Mondjuk az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Johnsonnak itt még csak az volt a neve, hogy The Rock, gondolom ekkor még nem fogadták örökbe Johnsonék.

2004-es filmről beszélhetünk, ehhez képest szerencsére picit old-school akciófilm ez. Egyébként egy igaz történet alapján készült, és ha jól emlékszem 1973-ban (nyilvánvaló, hogy nem emlékszem, hanem imdb-n olvastam) egyszer már elkészült ez a film, gondolom 30 év után ezt is elő kellett venni, mert a forgatókönyvíróknak ez így sokkal egyszerűbb.

A sztori egyébként nem túl bonyolult, van egy katonabácsi, aki 8 év után hazatér szülővárosába, ahol baszottul megváltoztak a dolgok. A fűrésztelep bezárt (nem a Fűrész filmek hatására - haha) helyette pedig egy kis király irányítja a várost a menő kis kaszinójából. A seriff igazából az ő embere, szóval megy a csalás, a bűnözés és ó jaj ne a drogfogyasztás. Főhősünk pedig egy darabig tűr, majd mikor unokaöccse, majdnem belehal a drogozásba megunja és kedvenc husángjával széjjelveri a kaszinót, meg a biztonsági embereket is (hozzá tartozik a sztorihoz, hogy előtte a kaszinó emberi is helyreteszik Chris-t (a főszereplő - a szerk.)).
A bíróság aztán felmenti a srácot, mert mégis csak falubeli, meg aztán jól áll a kapanyél a kezébe, úgyhogy na. Ezután a srác hirtelenjében seriff lesz és elkezdi helyre rakni a várost, és bebuktatni a droglabort, ami a volt fűrésztelepen székhelyel.

Majd egyébként utána nézek (nyilvánvaló, hogy sose fogok, annál lustább vagyok), hogy a 73-as eredetiben mi volt a történet, persze gondolom hasonló, de lehet, hogy ott csokigyár van kaszinó helyett, vagy sztriptízbár, mert ott mégis csak van cici. Hozzáteszem a kaszinóban is van cici. Ez lenni jó kaszinó.

Természetesen kapunk sok lövöldözést, Neal McGouhan személyében egy mindig gonoszan néző szőke főpöcst, bunyókat, szóval teljesen rendben van a film.

Külön tetszett, hogy a főpöcs neve Hamilton volt, ebből is látszik, hogy nem csak a Forma-1-ben hívják így a csalókat (gonosz kacaj - a szerk.).

Mit is mondhatnék, korrekt film, jót szórakoztam, tehát ajánlom nektek is.

A mellékelt képek közül a másodikon cicik vannak. Nahát.

Pontokba öntve: 6/10 (mer' van, aki szerint néha túl pontozok)

A bejegyzés trackback címe:

https://enaztantudom.blog.hu/api/trackback/id/tr103056130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása