Charlie Sheen élete mintha picit kisiklott volna, azt hiszem ezt nyugodtan kijelenthetjük. Nagyjából egy éve még ő volt a legjobban fizetett sorozatszínész a tengerentúl, aztán drogozni és kurvázni kezdett, amit párszor megbocsátottak neki, aztán egyszer csak nem. Charlie kifakadt, kurvaanyázott, és csimbambum (a szó jelentése még nem tisztázott). A sorozatból kirúgták és azóta már helyettesítették is Ashton "Demi játékbabája" Kutcherrel. Érdekes egyébként, hogy mit fog tudni a sorozat Sheen nélkül, nekem ő volt a kedvencem, persze könnyű helyzetbe volt, hiszen saját magát alakította, de akkor is. Szeptemberbe egyébként kiderül ez. De zárójel bezárva, még így is, hogy nem is raktam ki.

Szóval Charlie Sheennek nem minden jött be, persze nem kell félteni, pénze van, kurvái vannak, tehát kedvére majomkodhat. Sőt ha igazak a pletykák az országos adókon foglalkoztatnák a színészt. 

Viszont a kérdés ugye az, hogy mégis, hogy a picsába kapcsolódik Sheen a 2011-es Mask-Fest-hez. No ez egy rendezvény, még hozzá az USA-ban. Idén Indianapolisban rendezték és maszkmesterek készítenek maszkokat ide, ha jól néztem, akkor leginkább horrorfilmes maszkokkal operálnak, ami mondjuk nem is olyan meglepő. Az viszont igen, hogy a mostani maszk fesztivál nyertese egy Charlie Sheen maszk lett. Annyira persze nem, hiszen a mimika nélküli Charlie Sheen arc tényleg ijesztő. A maszkmester egyébként Landon Meier volt. (Ha valaki kíváncsi a munkáira, akkor katt.)

Itt pedig egy videó a Charlie maszkról. Ja és most már ugye mindenkit tud mit kérni Karácsonyra.

A bejegyzés trackback címe:

https://enaztantudom.blog.hu/api/trackback/id/tr303011035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása