Kezdjük azzal, hogy a Stan Helsing a Horrorra akadva egyik producerének az első rendezése. Ennyiből mondjuk már nagyjából el is lehet dönteni, hogy kell-é ez nekünk? Nekem kellett. Mondjuk nem mondhatom, hogy maradéktalanul megvoltam elégedve, de szerintem nem sokkal rosszabb, mint az előbb említett film első vagy második része.

A történet szerint Stan Helsing egy videotékában dolgozik, már ha azt, amit csinál annak lehet nevezni. Halloween éjszakáján pedig úgy döntenek a barátaival, hogy elmennek bulizni, amolyan feszültség levezetés gyanánt, viszont mielőtt ez megtörténne Stannak le kell szállítania egy csomag filmet az egyik megrendelőjének, különben elveszti a munkahelyét (picit nonszensz, de lépjünk túl ezen, mert mégis csak egy baromságról beszélünk).

Útjuk a Vihar Éj Birtokra vezet, de ez a barátságos nevű hely nem az, aminek látszik, ugyanis itt öltenek testet a horror történelem legádázabb alakjai, Freddy, Jason, Meyers, Bőrpofa, és Chuckie a gyilkos hajlamokkal megáldott játékbaba. Stan Helsinget pedig keverik Van Helsinggel a helyiek (mert valószínűleg botfülű barom az összes) és benne látják megmentőjüket. Ennyi lenne a sztori úgy pár mondatba összezsúfolva, de igazából nem is ér többet. Gagyi... ja. Ami talán a legbosszantóbb, hogy miért Van Helsing, meg Stan Helsing... értem én, hogy Van Helsingnek is ez volt a szerepe az ő filmjében, csak egy nyamvadt vámpír nincs ebben a filmben... zavart, de tovább léptem, mást úgyse lehet tenni.

Igazából az a baj ezzel a filmmel, hogy össze-vissza csapongunk, nincs értelme... a gonoszok az elején keresik Stan Helsinget, hogy megöljék, majd egyszer már nem keresik és teszik mindezt ilyen hirtelenséggel. Gagyi.
A karakterek többségére szintén ezt a jelzőt lehetne használni, bár a szőke csajnak voltak jó poénjai, azokat lehetett szeretni. Illetve, ami, egész konkrétan aki külön pontot érdemel az Leslie Nielsen, ugyanis ő is feltűnik a filmben, számomra amolyan kellemes meglepetésként, ugyanis az előzetesből őt teljesen kihagyták. Egyik utolsó szerepe volt ez szegénynek.

 

 

 

 

 

 

 



 

Ja igen, ami bosszantott - és ám most spoilerezek - az a karaoke-s faszság a végén... mondjuk én az ilyen filmekben mindig is rüheltem a párbajozzunk énekelve, vagy táncolva részeket. Egész egyszerűen az a baj velük, hogy rohadtul nem viccesek. Persze tudom, hogy egyszerűbb pár break-est összeszedni és kifizetni kápéban, mint egy művéres, esetleg pici akcióval megbolondított jelenetett megkoreografálni, de akkor is... fúj Bo Zenga (a rendező - a szerk.)

Összességében azonban nem volt ám ez olyan szar. Sőt, aki komálta a Scary Movie-kat (már az elejétől), azoknak szerintem ez is tetszeni fog, a felsorolt szarságok ellenére is. Egy estés szórakozásnak, amihez jár egy pici nevetés is, megteszi.

Pontokba öntve: 5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://enaztantudom.blog.hu/api/trackback/id/tr613041570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása