Parkolni kell, ezt mindenki jól tudja, akinek mondjuk van kocsija, vagy ismer olyat, akinek van kocsija, vagy látott már kocsit. Viszont ennek a jelenségnek természetesen szabályai vannak és a szabályokat általában be kell tartani (kivéve, ha a vezetékneved ismert politikus vezetéknevével, vagy a Stohl vezetéknévvel kezdődik).

Viszont ha az így lenne, akkor a mai posztunk sem lenne. Ugyanis az emberek egy része a szabályokra fittyet hányva szabálytalankodik. Így van ez a parkolás esetén is, amikor is ezt szabálytalan parkolásnak, az elkövetőt pedig mocskos köcsögnek nevezzük.

A szabálytalan parkolásnak többféle váll faja is létezik. Van, aki úgy parkol, hogy kilóg az autó eleje, vagy vége, őket egyszerűen csak bénáknak hívjuk. Nem tehetnek ők erről, lehet, csak nem ismerik a párhuzamos vonalakat. Ez még nem is annyira szabálytalan.

Előfordulhat az is, hogy úgy követünk el szabálytalan parkolást, hogy nem veszünk parkolójegyet, mert hát kurva drága és valamiből enni is kell, vagy veszünk, de csak félórásat az egy helyet és mire kiérünk a mocskos parkoló ellenőr már piros csomaggal jutalmazott minket, amiben aztán még mogyoró sincs. Persze ők csak a munkájukat végzik, de hát azért még pöcsség, amit csinálnak.

A szabálytalan parkolások harmadik nagy csoportja pedig a bevásárló központokban, illetve az olyan helyeken fordulhat elő, ahol vannak mozgássérült parkolók. Mozgássérült parkolóról akkor beszélhetünk, ha a parkolásra kijelölt hely kékre van mázolva (vagy de nem biztos) és egy fehér színűre festet kerekesszékes emberke van belerajzolva (ez biztos). Igen könnyűszerrel észre lehet ezt venni, ám van, akiknek még sem sikerül.
Persze ennek egyszerű az oka, a terepjáróból nehezebb az aszfaltra járni, illetve a márkás napszemcsi is sokat tompíthat az aszfalt grafikáján. Na meg persze a nyakba akasztott fux súlya is befolyásolja azt, hogy mit hisz az illető önmagáról és hierarchiáról.

Ez utóbbi szabálytalan parkolás fajta tényleg köcsögség, akkor is ha sok a pénzünk és azt hisszük, hogy mindent lehet, akkor is Hajdú Péterek vagyunk. Ugyanis a mozgássérült parkolók nem a móka és a hecc kedvéért vannak ott ahol. A mozgássérült embereket igyekeznek segíteni, hogy szegények könnyebben bejussanak a célépületbe. Persze azért könnyedén rájöhetünk pár majom miért is parkol a kérdéses helyre.
Mint tudjuk a mozgássérültek valamilyen fogyatékossággal rendelkeznek, ami miatt a hely használatba vételére szorulnak. Nos az ide parkoló nem mozgássérülteknél ez a fogyatékosság szintén fenn áll. Persze nem testben, hanem szellemben.

A fenti képen ábrázolt parkolási mód is elég szabálytalan. Hiszen mások autója alá menni nem túl etikus.

A bejegyzés trackback címe:

https://enaztantudom.blog.hu/api/trackback/id/tr933217643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása