2011.06.23. - A nap szava: Borz by
A borz egy állat. De nem úgy, mint a politikusok, vagy az alkoholisták. Bár a borz is tud büdös lenni, mint az alkoholisták, nem is tudom ez kit minősít.
Minden borz szőrős állat, de nem minden szőrős állat borz. Ez egy örök igazság, érdemes megjegyezni. A borz nagyjából 90 centiméter hosszú. A kis borz ennél kisebb, a mutáns borz pedig ennél nagyobb, de olyan csak a filmekben létezik, és ott úgy hívják, hogy torz borz.
Nappal földalatti üregekben él pajtásaival, éjszaka pedig vadászni indul. Mindenevő állat, bár a gumicukrot nem szereti, meg lovakat is viszonylag ritkán támad meg, de lehet azért, mert a ló nem éjszakai állat, hanem patás.
A borz téli álmot is alszik, mondhatnánk, hogy azért mert lusta, de hát a borz nem tud hóembert építeni és hócsatát vívni, úgyhogy érthető, hogy inkább alszik, ezért aztán tényleg nem ítélhetjük el a borzokat.
A borzra lehet vadászni is, mondjuk puskával. Ez több okból is köcsögség, de akinek kicsi a farka az így próbál kompenzálni. Akinek nagyon kicsi az medvére vadászik.
A borzok nagyjából 16 évig élnek, már ugye ha nem lövik le őket.
A borz szeret bujkálni, úgyhogy, aki már látott borzot az ügyes, aki nem az se búsuljon, mert az állatkertekben vannak borzok, de vigyázzunk, ne keverjük össze őket a gondozókkal. A gondozónak és a borznak is rosszul esne és ezt még a legmegátalkodottabbak sem akarhatják, hisz ennyire senki sem lehet pöcs.
A borz a mesékben is kedvelt alak. Általában kedves, jószívű állatként ábrázolják, vagy nem.
A borz fő jellemzője, hogy aki már látta az tudja, hogy néz ki, valamint elég rakoncátlan állat, de a döglött borz már nem.
Előfordulási helye leginkább Eurázsia és az internet, de utóbbi helyen csak kép formájában, bár a 3D-s képek megtévesztőek lehetnek.
Bejegyzésünk végére érve pedig dicséret illeti azokat, akik ideáig eljutottak, és ők igazán megérdemlik, hogy lássanak egy borzot, ezért íme egy borz:

Hát nem aranyos?
A tovább után lapul még pár kép.
Szólj hozzá!
Címkék: a nap szava
2011.06.22. - Dö biginings by
Ez egy blog. Ez pedig a blog első bejegyzése. Postja ha úgy tetszik. Hiánypótló blogról beszélhetünk, hiszen a jobb felső sarokban (ha háttal állsz a monitornak, akkor a bal felsőben) van egy cetli formájú grafikai elem, amit egy gémkapocs erősít a bloghoz. Ez egyesek szerint (szerintem) menő. Nem annyira, mintha lenne egy Ferrarim, de ha az ár-érték arányt nézzük, akkor a cetli sem rossz.
Volt már korábban egy másik blogom is, amit most akár linkelhetnék, de másik volt a szolgáltató és ki tudja mennyire venné ezt zokon az Index, nem szeretném már az elején kihúzni a gyufát, inkább folytatom a blog bemutatását.
A blog szerintem elég esztétikus és a jövőben remélhetőleg egy rakat bejegyzés - ha úgy tetszik post - lesz itt, vagy nem. Ezt nem tudhatom. Mondjuk a fél éves tervben szerepel, hogy blog nagyhatalom leszek és felvásárolom az Indexet, mert én legalább merek nagyot álmodni. (Indexesek! Csak vicceltem, légyszíves ne töröljétek a blogomat!)
A blog egyértelműen világmegváltó célokkal született, néha komoly, néha kevésbé komoly témákkal. A blog céljának tekinti a szórakoztatást is. Persze elképzelhető, hogy egyesek nem fogják szórakoztatónak tartani, de ez azért van, mert ők hülyék nem vagyunk egyformák.
Mivel egy demokratikus államban élünk (egy lófaszt - a szerk.), a blogot pedig egy nagyon kedves ember (én - a szerk.) szerkeszti, ezért saját irományokat is várok az enaztantudom@gmail.com címre. A bejövő írásokat minden esetben elolvasom, értékelem, majd ha elér egy szintet - úgyse fog - akkor válaszlevélben küldöm a bankszámlaszámomat és a közlésért kért összeget. Az ilyen jellegű levelek tárgy részébe a "Semmi sincs ingyen" szavakat írjátok.
Ha tetszik a blog kérlek ajánld másoknak is, ha nem akkor menj a picsába.
Ajándékként a tovább után betettem egy képet egy nőről, aki meztelen, nagy a cicije és a csúnyája is látszik.