A palacsinta egy igazán népszerű, közkedvelt és igény esetén lekváros étel. A palacsinta tulajdonképpen egy jobb esetben kör alakú tészta, amibe aztán mindenféle szart beletölthetünk és ezt akár szó szerint is érthetjük. Az elkészítése azonban nem olyan egyszerű és összetett, mint amilyennek látszik.

A palacsinta tányéron történő vizuális kivetítéséhez a következők szükségesek. Mindenekelőtt kell egy palacsintasütő, ami egy lapos kör alakú izé, egy barátságos kis nyéllel. A palacsintasütő egyébként a korai időszakban hadászati célokat szolgált és leginkább a közelharcokban volt hatásos fegyver.

A palacsinta sütőn kívül még egy tűzhelyre is szükségünk lesz, mivel tűzhely nélkül nem palacsinta a palacsinta. Ha ezeket beszereztük jöhetnek a tényleges alapanyagok. Először is a liszt. A lisztet a malomból szerezhetjük be, vagy lophatunk a helyi péktől is, de akár saját magunk is őrölhetünk, ha azt egyáltalán őrölni szokták. Mindenképpen kelleni fog egy tojás is, ezt a csirkében találhatjuk meg, keressük hát benne bátran. Elengedhetetlen kellék a tej is, amit a lustábbak a boltok hűtő polcain találhatnak, a kalandokat kedvelők pedig a tehénben. Természetesen az íze kedvéért só és cukor is kellhet, de az minden háztartásban megtalálható.

Miután beszereztük a szükséges alapanyagokat szükségünk lesz egy fura eszközre, amit a hozzáértők csak habverőnek hívnak. Az előbb említett alapanyagokat vidáman beleönthetjük egy tálba és a már előbb említett habverő segítségével ügyes mozdulatokkal összekeverjük.

Ha túl sűrűre sikerült az így kapott tészta, ne habozzunk egy kis vodkával hígítani azt, hiszen nincs is nagyszerűbb a vicces palacsintánál.

A következő lépés a kész tészta megsütése, ehhez nem kell mást tennünk, mint kellő mennyiségű tésztát a palacsintasütőbe folyatnunk, majd pedig az így kapott maszlag mindkét oldalát megsütnünk. Ezt mindaddig csináljuk, míg a tészta el nem fogyott, vagy kurvára meg nem untuk az egészet.

Az elkészült palacsintákat aztán, lekvárral, fahéjjal, kakaóval, sajttal és kisebb élőlényekkel is megtölthetjük. Jó étvágyat hozzá-e!

A fenti képen a palacsinta hozzávalói láthatóak.
 

Koppány a magyar történelem egy ismert alakja, ő az az ember, aki annyira király akart lenni, hogy négy felé szakadt. Viszont akármennyire is nagy volt az igyekezete ördögi terve sosem vált valóra. De ne ugorjunk ennyire előre.

Koppány 3,5 kilóval született a Magyar Fejedelemség területén. Igen izgága gyermek volt, mindig királynak öltözött vagy ha nem akkor háborúsdit játszott a játék lovasíjász katonáival, amiket olaszországi bácsikájától idősebb Dzsepettótól kapott.
Szülei a bölcsődébe nem adták be a kis Koppányt, viszont az óvodába már beíratták, ahol egy korona volt a kisfiú jele. Ekkoriban nem volt túl sok gond vele, dajkái szerették, kedvenc óvónője Gizi néni ezt írta kőnyomatos emlékkönyvébe:
"A kis Koppány szeleburdi gyerek volt, de lehetett szeretni, az óvodai feladatok teljesítése során majd szétszakadt a tett vágytól. A kollégáimmal egyébként volt egy érdekes foglalatosságunk is: Mindig figyeltük és számoltuk, hogy melyik gyerkőc kell fel a leghamarabb és amíg az ifjú Koppány nálunk volt mindig ő vezette a felkeléseket."

Koppány tehetségére aztán az iskolában is felfigyeltek, ő volt az egyetlen gyerek, aki egyszerre négy felé is tudott figyelni. Iskolai évei alatt kifejezetten ügyes volt a trónöröklés kérdéseit illetően, bár utólag kiderült, hogy egy-két dologban tévedett.
A testnevelés órai játékokban azonban általában alul maradt, se az "Adj király katonát" nem ment neki, sem a szabad foglalkozásokon játszott székfoglaló.

Koppány élete során 3 nagy ellenfele volt, Géza Fejedelem, István király és egy különösen rakoncátlan tücsök, ami éveken át az ablaka alatt ciripelt még hozzá éjszaka.
Géza fejedelem viszont áramütés következtében elhunyt, így a magyar trón üressé vált. Koppány régi álma vált valóra és nyomban magának követelte a királyságot, az "én voltam itt előbb" elv alapján, sőt a "milf" elv értelmében Géza Fejedelem özvegyét Saroltot is elakarta venni.

A hivatalos örökös azonban István lett. Koppány ezt nem bírta idegileg és úgy döntött elveszi Istvántól a trónt. Először egy kő-papír-olló versenyt javasolt, mire István kikérte magának ezt a pogány játékot és inkább piros-pacsiban szerette volna eldönteni a magyar trón sorsát. Végül aztán birokra keltek és mint tudjuk Koppány húzta a rövidebbet. István aztán felnégyelte Koppány holt testét és a négy leglegyesebb várba tűzte ki a darabokat légyfogó gyanánt.

Az alábbi képen Koppány látható (még egyben), a fotó egy töltött káposzta evő verseny végén készült:

A lókötő egy igazán jó munkás ember, habár manapság már nem annyira elterjedt, inkább csak átvitt értelemben használjuk, még hozzá azokra az emberekre akik még lóval is csinálnák. A leghíresebb magyar lókötő ezek alapján Staller Ilona.

A lókötészet, mint foglalkozás már azóta létezik, amióta lovak vannak. Lovakat pedig igen régen Afrikában találták fel egy zebra festészeti verseny alkalmával. Igen érdekes és ugyanakkor nehéz szakmáról van szó, hiszen lókötő nem lehet, minden jött-mentből. A lókötészet, mint szakma Nagy Lajos idején terjedt el hazánkban, ekkor már lehetett szakmaként választani az egyetemeken. Nagy Lajos nagyon szerette a lovakat, gyakran lovagolt, és feleségének is gyakran javasolta a lovaglást, bár érdekes módon ezt mindig nyereg nélkül és saját magán.

A lókötészetből aztán az évek során sok minden kinőtte magát. Hollandiában - miután a hollandok feltalálták a virágot - megjelent a virágkötészet. A világ egyes részein megjelentek a szitakötők. A nagymamák szinte egyszerre álltak rá a nagyiparban történő sál kötésre. Illetve mindenképpen említést érdemel Janus Pannonius is, aki botfüle miatt, tévesen a költészetbe kezdett bele.

Lókötőnek lenni jó! Legalábbis ezt állítják magukról a szakma gyakorlói, akik a mai napig céhekbe tömörülnek. Állításuk szerint mindezt azért teszik, mert a h-t könnyebb ejteni, mint a g-t és Orbán Viktor egyébként is megengedte nekik, hiszen ő aztán igazán szereti a lókötőket. Rossz nyelvek szerint a magyar kormány tagjai között és a Parlamentben is alkalmazz egy-kettőt.

Mint már említettem a lókötők száma igen megfogyatkozott, ám de mivel ősi magyar szakmáról beszélhetünk a Jobbik már megkezdte a lókötészet felvirágoztatását. Egyesek szerint Vona Gábor is szeretne lókötő lenni, hogy három év múlva fehér lovon vonulhasson be a Parlamentbe. Bár ha igaz a pletyka Schiffer Andrásnak is hasonlóra fáj a foga. Persze az enaztantudom.blog.hu abszolút elzárkózik a politikától, úgy hogy győzzön a jobbik.

Végül pedig íme egy kép egy lókötőről és a kötöznivaló lováról:

A nyúl egy a varázsló kalapjában élő állat. Minden varázslónak van nyula, de nem minden nyúlnak van varázslója - ahogy az ősrégi közmondás is tartja.

A nyúl általában igen békés állat, persze a vérnyúlra ez egyáltalán nem jellemző, de az úgyis csak a Monty Python utópisztikus fantáziavilágában létezik. Vagy mégse? Merülhet fel a kérdés, de ne merüljön, mert válaszokat sajnos nem találunk.

A nyúlt más néven nyuszinak is szokták nevezni és a kis gyerekeket azzal hitegetik, hogy ő tojja a húsvéti tojásokat. A helyzet az kedves gyerekek, hogy ez egy szemen szedett badarság. Az valóban igaz, hogy a nyúl hajlamos a végbélén át történő ürítésre - szakszóval élve a szarásra - de az semmiképpen nem igaz, hogy a végtermék színes csokitojás formájában kerül a nyúl alá. Az bizony nyúl szar, amit pedig nem tanácsos megenni, bár Gordon Ramsay szerint gazdaságosabb dekorációs elem, mint mondjuk a francia drazsé, még akkor is, ha csak egyszínű.

A nyulakat könnyű felismerni az állatkertben, hiszen a ketrec előtt kis táblával jelzik, hogy ha a ketrecben nyúl van. Ennek ellenére a természetben is könnyen felismerhetjük hatalmas füleiről és arról, hogy répát majszol.

Aki volt már nyúl az tudja, hogy a nyulak vidám kis jószágok, elég barátságosak is, ennek ellenére néha félnek, azaz gyávák. Ez alapján terjedt el a "Gyáva, mint a nyúl"  közmondás, amit a nyulak kikérnek magunknak és a lázadás jeleként röplapok formájában saját közmondásukat terjesztik egymás között, ami így hangzik: Hülye közmondásokat talál ki, mint az ember.

A nyulak jellegzetessége, hogy nagyon gyorsan szexelnek, bár kicsi a farkuk. Rocco persze ennek örül, hiszen más különben ő is nyúl lenne.

A nyulat tartani is szokták. Ez egy igazán felelősség teljes munkakör, hiszen ez esetben gondoznunk, simiznünk és végül megennünk kell a nyulat. A nevelés során a nyulat sokszor meg kell etetnünk, de nem a kutyával. A nyulak nagyon szeretik a frissen csapolt vizet, de a vörösboros kóla is jó hatással van a vérképükre. Eledelként leginkább a pacal, a véres hurka és a here jöhet számításba. A kezdő nyúl tenyésztők kedvéért, azért szögezzük le, hogy nem a férfi here. Amiatt aztán igazán kár levágni, akármit is írnak a szakkönyvek.

Végül pedig emlékezzünk meg a a nyulak kedvenc találós kérdéséről a "Meddig nyúl a nyúlról?" A helyes válaszokat az enaztantudom@gmail.com címre küldhetitek, a tárgyba mindenképpen írjátok bele, hogy "Úgyse nyerek semmit, mert ez egy spúr blog!". A helyes megfejtők között két és fél perc boldogságot és egy nyulas háttérképet sorsolunk ki.

A fenti képen jól látható, hogy a társastánc a nyulak körében is nagy népszerűségnek örvend.

A husáng tulajdonképpen egy jócskán nagy bot, amivel suhintani, fenyegetni, móresre tanítani és rosszabb esetben félholtra verni szoktak.

A husángot csak a gyáva emberek használják, hiszen a bátrak az öklükkel, a lábukkal, vagy különösen indokolt esetben gázspray-vel támadnak másokra. Persze másokra támadni nem szép dolog, de olykor muszáj megtennünk ezt a lépést. Példának okáért akkor, ha valaki ránk támad, vagy ha valaki valamiért valaki másra támad valahol és mi becsületes állampolgárként úgy döntünk a segítségére sietünk. Vannak emberek, akik csak a hecc kedvéért támadnak meg másokat, mint tudjuk ez nem túl etikus. Buzikra támadni sem az, még akkor sem ha ők aztán tényleg megérdemlik. A husáng jó támadó fegyver.

A husángot az őskorban találták fel még hozzá az ősemberek. A husáng segítségével szereztek maguknak táplálékot és feleséget is. A husáng elkészítésénél (vagy a bénábbak esetében a kész husáng kiválasztásánál) fontos szempont a méret, a husáng anyaga és az érdesség is. Az érdesített husáng felhasználásának csak a képzelet szabhat határt.
Jó ha a husáng nagy és kemény anyagból készül, hiszen ez esetben a legstrapabíróbb, ami valljuk be valóban nagyon fontos kritérium. Kicsi és gyenge husánggal szart se érünk el.

Az őskorban főleg a kardfogú tigrisek ellen használtak husángot, hiszen azzal könnyű volt kupán vágni a fenevadat, vagy ha véletlen nem sikerült és eltört a bot, akkor még mindig kilehet peckelni a vadállat száját.

Az őskort követő időkben a husáng aztán méltatlanul háttérbe szorult, felváltották más haszontalan fegyverek, mint például az íj, az automata gépfegyver, vagy a páncélozott hadi tengeralattjáró. Pedig, mint tudjuk a husáng ezeknél kiváltképpen sokkal jobb fegyver, például sokkal könnyebb magunkkal vinni egy romák lakta területre, mint egy akármit.

Annak ellenére, hogy a husángot leginkább hadászati célokra használják másféle alkalmazási módjai is elterjedtek. A pacifisták például előszeretettel kevergetik a moslékot husánggal, de egy nagy kondér lekvár főzésénél is hasznos lehet egy husáng. Persze a moslék és lekvár keveréshez nem érdemes ugyanazt a husángot alkalmaznunk, ha csak nem az íze kedvéért.

A bejegyzésünk végéhez érve pedig szemléltetnem a "Nő szerzés husánggal" című képsorozat első kép kockáját:

A disznó egy röfögős állat, elég keveset repül, ám de annál többet eszik. Könnyű felismerni hasáról és a huncut fényről, ami mindig a szemében ugrabugrál.

A disznót leginkább a húsa miatt tartják, de a tejét is szeretik, abból készül a disznósajt.

A disznó egy igen különleges állat, hiszen szeret a saját szarában fetrengeni, no persze mint jól tudjuk az ember is képes annyit inni. Ennek ellenére azonban a disznó igen rokonszenves is lehet, sokan magukra ismernek ebben az állatban és ez nem lehet véletlen.

Már csak azért sem lehet véletlen, mivel, hogy a disznó anatómiailag eléggé hasonlít az emberre, a nők szerint a férfiakra különösen, de ne higgyünk az efféle szóbeszédeknek, valóság alapjuk úgyse nincsen.

A disznó táplálkozását tekintve mindenevő, bár legfőképpen a moslékot szereti, hiszen azt aztán derűsen nyammogja be a kis pofikájába. Fontos tudni, hogy a disznó sohasem böfög, kivéve ha esetleg mégis. A disznó nem tud késsel villával enni, ezért a száját használja erre és hatalmas nyelvével habzsolja eledelét.

Elég kíváncsi állatról van szó, hiszen gülü szemeivel mindig jól felméri a terepet és érdeklődve tekint mindenre ami mozog, vagy arra is ami nem. A disznó félék sohasem ölnének embert, már csak elvből sem, bár erről Zrínyi Miklósnak biztos más a véleménye. Ezt az állatot igen nehéz felbosszantani, de tudósoknak már sikerült kísérleti körülmények között olyan helyen megfogni egy disznót, amitől az mérges lett. Most biztos mindenki a disznó farkára gondol, pedig nem kéne.

A disznó a disznóvágások közkedvelt alakja, úgyis mondhatnánk, hogy disznó nélkül nincs disznó vágás, bár lehet annyi pálinkát inni, hogy a disznó hiánya ne tűnjön fel. Ezt viszont csak mindenki saját felelősségére próbálja ki. A disznó vágás folyamán a disznót a hurkába töltik, meg egy picit a kolbászba. A szemérmetlenek még a vérét is megisszák.

A disznót azért nem érdemes levágni, mert sok boldogságot okozhat ám. Ez alól persze kivételt képeznek azok a disznók, akik megszöknek az ólból. Velük aztán sok a baj, hogy rohadnának meg.

A disznó addig él, amíg le nem vágják.

A mellékelt képen jól látható, hogy a disznók is szeretnek kacéran kacsintani.

Petőfi Sándor igazán híres ember volt és még most is az, mert iskolákat, utcákat, tereket, házakat és árván maradt ékszerteknősöket is szokás róla elnevezni.

Petőfi Sándor Kiskőrösön született egy házban, de ekkor még nem is így hívták, hanem csak később, mikor már öntudatra ébredt neveztette át saját magát, mert önkényes volt, de nagyon.

Gyerekkorában a többi gyerkőctől eltérően sosem ment homokozni, bújócskázni és a Playstation se igazán érdekelte, ezek helyett lúdtollat fogott és írogatott. Hátrányként érintette, hogy ekkor még nem ismerte a betűket. Ezeket a verseit nem is nagyon érti meg senki, bár nagy szeretettel ajánlják különösen okos és nagy fejű babák számára.

Petőfi aztán az iskolában hamar elsajátította a betűket és innentől csak a verselésnek élt. Ahogy az iskolai fűtő bácsi, Rőzse Emil nyilatkozta a Borsnak "A kis Sanyika folyton csak a padban matatott, először asszittem, hogy a még kisebb Sanyikával jáccadozik, tuggyák, hogy megy ez, de később rágyüttem, hogy lúdtoll van a markába', neköm mán ekkó gyanús vót." A fűtő bácsit sajnos később pedofília miatt a bíróság jól elítélte.

Felsős korában aztán Sanyika változásokon ment keresztül. Tanáraitól vehemensen követelte, hogy mostantól Sándornak, vagy Alexandrosznak szólítsák és a menzán is rendre félig megrágott kenyérbombákkal terrorizálta társait. Lázadó lett.

Felnőttként pedig tovább folytatta ezt az életmódot, beférkőzött a Pilvax kávéházba, ahol rendre legyeket dobált Vasvári Pál kávéjába és gyakorta húzgálta észrevétlenül Jókai Mór szakállát is. Jókai emlékirataiban így írt erről: "Mindig tudtam, hogy az a kis majom az."

Petőfi aztán az 1848-as eseményekből is kivette a részét, először csak hangos bekiabálóként a tüntetéseken, majd később saját verseit előadva. 1848 március 15-e előestéjén még nem volt olyan álmos, ezért megírta a 12 pontot is, ami az egyik legismertebb alkotása és amit most idéznénk is:"............"

Március 15-én Petőfi volt az, aki a Pilvax kávéházban felkiáltott és követelte Táncsics Mihály kiszabadítását. Jókai erről így írt visszaemlékezéseiben: "Neki is csak a szakállát akarta. Tudhattuk volna."

A szabadságharc kitörésekor éppen fasírtot készített kedvenc albérletében, de a szabadság harc hírének hallatán rögtön lemasírozott a sarki szatócshoz és fegyvereket követelt. A szatócs nem tudott mit tenni, fegyverekkel látta el az ifjú forradalmárt, bár a kutatók a mai napig nem tudják, hogy honnan szerezte ezeket és hogy egyáltalán mi az a szatócs.

Petőfi aztán vígan kurjangatva indult meg a csatába. Később aztán ezen csaták közben tűnt is el. Bár egyesek szerint csak megjött a kedve a bújócskához, hiszen gyerekkorában érthetetlenül mellőzte ezt a kellemes játékot.

A fenti kép éppen azután készült, hogy Petőfi a kéményben játszott, meg mosdani sem volt ideje, amiért különösen dühös volt a tekintete.

A gyerekgyáros lehet férfi és nő is. Sőt mi több egy irracionálisan kanos bika is. Velük különösen vigyázzunk.
A gyerekgyáros egyetlen célja, hogy gyerekeket gyártson. Persze ez érthető, hiszen a nagyobbak már tudják, hogy készül a gyerek, a kisebbek meg nyugodtan kérdezzék meg anyutól, hogy mi az a dugás.

A gyerekgyáros szakma tehát az egyik legszebb és legjobb foglalkozás a világon. Az állam még szereti is őket, hiszen pénzzel támogatja őket. A gyerekgyárosok a népesség fogyás megrögzött ellenzői és tevékenységükkel igyekeznek elejét venni ennek a csúnyaságnak.

A gyerekgyárosok egyéni vállalkozóként űzhetik a szakmát és hála a kormány hathatós munkájának számos kedvezményben részesülnek. Irigyli is őket mindenki.

Annak ellenére, hogy ez egy szép szakma, mégis akadnak árnyoldalai. Fontos tudni például, hogy a gyerekgyárosok igazából csak addig szeretik a munkájukat, amíg benne vannak a másikba, vagy a másik bennük, függően a nemi identitásuktól. Miután megszületik a gyerek már sok gond akad vele. Csérognak, enni akarnak és a gyerekgyáros munka végzését is akadályozhatják. Az ilyen gyerekeket sürgősen a szervizbe kell vinni.

A gyerekgyáros munkáját bárki és bármikor igénybe veheti, egyedi igényként számlát is igényelhet, amit a gyerekgyáros mindig vidáman és készségesen állít ki. Ha esetleg mégsem kérnénk számlát, a nyugtáról semmiképpen sem feledkezzünk meg, hiszen a gyerekgyárosnak is vannak kötelezettségei a dugáson túl is.

A gyerekgyáros munkáját egyébként általában a kétségbeesettek és a szerencsétlenek veszik igénybe, bár azért ne ítéljük el őket, a kormány hathatós munkájának következményeként mi is bármikor kerülhetünk ilyen helyzetbe.

Szemléltetésként most szerepelne itt egy kép gyerekgyárosokról munka közben, de Szalai Annamária úgyis letiltatná a képet, mert irigy, hogy hozzá még bottal se nyúlnak. Ha az egész bejegyzés eltűnt, akkor az előbbi mondat miatt volt.